
Kontakt tánc/technika, improvizáció
Steve Paxton kísérletező táncos, koreográfus hozta létre a '70-es években, Amerikában a kontakt zseniális műfaját, amely azóta is folyamatosan az egyik legmeghatározóbb megközelítése a mozgásnak. Fantasztikus Mesterektől: Goda Gábortól, és Gál Esztertől tanultam.
A kontakt számomra egyszerre vagány fizikálisan, és gyönyörűen mély a léleknek. Kifejezetten látványos, teljesen egyedi, jóformán megismételhetetlen történések sorozata.
Találkozások: a test a talajjal, fallal, bárhol bármivel, és természetesen másik emberrel-testtel-lélekkel. Éppen ezért előre aligha megmondható, hogy mi fog történni, a kontakt egy csodás improvizációs folyamat.
Ugyanakkor van rengeteg technikai jellemzője, hiszen ezeket az egymással való találkozásokat a testek, súlypontok irányítják - aztán pedig az ember személyisége mentén alakul tovább. Használja többek között az egyén bátorságát ugyanúgy, mint a bizalmát, nyugalmát, pontos koncentrációját, folyamatos fizikai nexusban, sok esetben nem veszélytelen(fél-akrobatikus, akrobatikus) fizikai helyzeteken át.
Izgalmas, szépséges világa van a kontaktnak, és rengeteget ad az embernek úgy fizikailag, mint az önismeret terén. Mindenkinek szívből, és tisztelettel ajánlom!
Nálam erős a hangsúly a folyamatok képi megjelenésén is, ezért szeretem kikísérletezni a tudatos ismételhetőségüket.
Külön nagyszerű, hogy teljesen kezdők is bátran művelhetik, mert a kontakt folyamatát -minden fizikai látványával együtt- maga az egyén hozza ki magából, együtt hozzák létre az egészet. A fizikális fejlődés pedig abszolút megindul és bekövetkezik a tréningeken.
A kontakt tréningek/workshop kifejezetten nagy teret kívánnak, az aktuális eseményekről a fb-oldalamról tájékozódhatnak.